Újratöltve. E találó címmel indítom újra a blogomat, amely azt hiszem az elmúlt bő két évben hallgatásba, majd később teljes homályba feledett lett. Most, hogy egy kis plusz idővel rendelkezem, mondhatjuk úgy, hogy kényszerből, elhatároztam, hogy leporolom a blogot.
Valahol jó mélyen a Blogger bugyraiban arra várt, hogy ismételten megtaláljam őt. Időközben azonban valaki lefoglalta, viszont nem tett semmit annak érdekében, hogy az oldal vagy inkább az oldala tartalommal teljen meg. Én pedig minden nap arra vártam, hogy végre magamhoz öleljem, mint a szülő a gyermekét. Hiszen valamikor az én fejemből pattant ki a domain, és bevallom őszintén nem akartam elveszteni. De mint szokták mondani a sors útjai kifürkészhetetlenek, és láss csodát újra egymásra találtunk.
Ennek örömére elhatároztam, hogy másfajta stílusban, egy kicsit közvetlenebben írom le nektek, gondolataimat a világról, egy hírről, egy filmről, vagy bármiről, ami éppen foglalkoztat. Magazint szeretnék csinálni, vagyis olyan blogot, amely minden olvasónak tartogat egy cikket, esetleg egy témát, amelyet a későbbiekben akár rendszeresen olvasni is fog.
Szóval nem szaporítom tovább a szót, illetve a karaktert. A blog ezzel a rövid poszttal ünnepélyesen újraindul. Olvass, kommentelj, és oszd meg az oldalt! Hamarosan ismét jövök!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése